Rajt előtt jó pár ismerőssel találkoztam, Kanizsáról Kolóval, Köves Petivel és Rudolf Tomival is köszöntöttük egymást, Józsit sajnos nem találtam, mint Tomi elmondta, az utolsó pillanatban egy betegség miatt lemondta az indulást. A rajtnál érdekesség volt, hogy a szokatlanul alacsony vízállás egy spontán félszigetet eredményezett a Balcsin, éppen a szokásos rajthelyszínnél, és a szervezők erre a félszigetre helyezték el a rajtkaput, ide vezényelték a mezőnyt. Hangulatos volt!

Az volt az elképzelésem, hogy a mai napra elrendelt táv (Siófok-Fonyód, 46.7 km) első kétharmadát megpróbálom 145 és 150 közötti pulzussal futni (az ehhez tartozó tempót 4 és fél perc, illetve 5 perces km-ek közé vártam), aztán a verseny utolsó harmadában már nekiengedem a lovakat, és nem baj, ha átlépem a 150-es küszöböt. Nagyjából így is alakult a mai futás, különösebben nagy izgalmak vagy fordulatok nélkül.

Váratlanul gyorsan, már néhány száz méter futás után felugrott a pulzusom a kritikus 145-ös értékre, hogy aztán még jobban rámijesszen: kúszott felfelé tovább, egészen 170-ig (!). Szerintem csak valami zavarta a mérőműszert, mert a 4:40-es tempóhoz ez azért hihetetlenül magas (a 3:50-es tempóval futott félmaratonoknál szokott ennyi lenni). Aztán továbbra is össze-vissza ugrált: leesett 148-ra, aztán megint fölment 160 fölé, megint leesett. Csak az első km után stabilizálódott, és állt meg olyan 150 környékén. Közben (úgy éreztem) a fél mezőny elment mellettem. Nem foglalkoztam vele, a saját ritmusomat (és főleg a saját pulzusomat) akartam tartani.

Siófoknál még nagyon erős szél fújt, északról, de aztán ahogy házak közé értünk, szinte semmit nem lehetett belőle érezni. Később aztán szelidülhetett is, mert a nyíltabb részeken sem lehetett olyan erősnek érezni, és általában oldalról támadt, csak nagy ritkán kaptunk egy-egy "szembelöketet". A hőmérséklet 10 fok körül lehetett induláskor, de gyorsan melegedett, később bőven 15 fok fölé mehetett, ami azért váratlanul meleg volt a kemény februári hidegek után. Ha jól emlékszem, ez volt az első nap az évben, hogy rövidnadrágban futottam.

Mivel Timi és a szüleim kocsival kísértek, időről időre találkoztunk, bíztattak és segítettek a frissítésben. Minden a terv szerint alakult, 50 perc futás után még egy kicsit gyorsulni is sikerült (úgy, hogy közben változatlanul nem engedtem a pulzust 150 fölé). Közben (14,4 km-nél) az első váltóhelyen részidőt is rögzítettek, azonban nem chip-pel, hanem dugókával. Ez néhány másodperc veszteséget jelent, hiszen meg kell állni a kontrollpontnál és meg kell várni a műszer hangjelzését. A bömbölő zene miatt persze nem hallottam semmit, ezért a biztonság kedvéért a másik pontba is bedugtam. Hangot persze itt se hallottam, de legalább elment az egésszel úgy 15 másodperc. Ha már a dugókánál tartunk: reggel a szpíker megpróbálta belénk sulykolni, hogy el ne feledkezzünk róla. Többször is elmondta: jegyezzük meg, a kontrollpontoknál és a célban "Először dugunk, csak utána jöhet minden más!" És még hozzátette, hogy legyen ez a mottója a négy napnak :D

A félmaratoni részidőm 1:38 volt, változatlanul könnyedén esett a dolog, és nagyobb izgalmak nélkül haladtam (az egyetlen momentum, amit vissza tudok idézni erről a szakaszról, az az volt, amikor elhúztam a "Ne haggyá le" elnevezésű váltócsapat mellett :D ). Egy-két szebb részt leszámítva a déli kerékpárút meglehetősen jellegtelen üdülőtelepeken halad keresztül, így a tájban való gyönyörködés helyett többnyire inkább a saját gondolataimmal voltam elfoglalva (azért az útvonalat időről időre kivitték közvetlenül a partra, ott azért volt miben gyönyörködni).

Mivel még jó erőben éreztem magam, úgy döntöttem, a táv utolsó negyedét megnyomom egy kicsit erősebben. 35 km-től már csak bő 50 perc volt hátra, innen egy kicsit rákapcsoltam. A pulzusom így 160 fölé emelkedett, a tempóm pedig 4:25-re gyorsult. 3:16-os maratoni részidő után már csak 4 és fél km-ünk volt hátra. A legutolsó km-ek azért már nem estek annyira könnyedén, de tartani tudtam a 4:25-ös tempót egészen a végéig. Olyan 20. hely környékére saccoltam magamat, de Timi megszámolta, és azt mondta, szerinte 11. lehetek. Később aztán kinyomtatták az eredménylistát, ami ezt megerősítette: az egyéni indulók között abszolútban 11., a kategóriámban (25-40 év közötti férfiak) 8. helyen zártam az első napot 3 óra 37 perc valahány másodperces időmmel. Ez nagyjából megfelel a várakozásaimnak. Közvetlenül előttem a kanizsai Rudolf Tomi áll, a célban tudtunk is váltani pár szót egymással.

Meggyőződésem, hogy ez a verseny még nagyon hosszú, és alapvetően nem is a pályán fog eldőlni, hanem a napok közötti pihenőidőben. Úgyhogy most nagyon figyelek mindenre (gyúrásra, nyújtásra, pihenésre, táplálkozásra, bemelegítésre), hogy holnap minél frissebben állhassak oda a folytatáshoz. Hiszen a leghosszabb szakasz, a Fonyód és Szigliget közti 52,9 km vár ránk!