Az előzményekről még annyit, hogy kicsit felborult az előzetes decemberi edzéstervem, a tervezettnél egy héttel később tudtam csak megcsinálni a legkeményebb hetemet (214 km, tele gyors és dombos edzésekkel), december 22-én még maratoni távot futottam, és reméltem, hogy a hátralévő idő elég lesz a teljes regenerálódásra. Nos, majdnem elég lett, talán két nap hiányzott volna még, a december 30-i utolsó edzésen már igencsak laza volt minden izmom, kivéve a jobb combomat, ami egy kis óvatosságra intett.

Már a rajtvonalon egymás mellé helyezkedtünk el hárman (Rudolf Tomi (Csika), Korpics Attila (Korpa) és én) nehogy a nagy tülekedésben szem elől tévesszük egymást. Közben Sólyom (nevető negyedikként) mégis meglépett, de a TV-torony felé tartó emelkedő közepe előtt utolértük, és nagyjából egyszerre értünk fel négyen a tetőre (a toronynál 14:58-at mutatott az órám). Lefelé aztán Korpa és én diktáltuk a tempót, de jöttek mögöttünk a többiek is. Az alsóerdei biciklisúton hirtelen berobbant Csika, de tudtunk rá reagálni és felvettük a tempót. Hamarosan következett az újabb emelkedő (Jánkahegy), ami nekem kedvezett: tulajdonképpen viszonylag könnyedén tudtam kicsit elszakadni a többiektől. Ha akartam volna, ment volna jobban is, de éppen csak annyit futottam felfelé, hogy pár méter előnyt szerezzek és ezzel is jelezzem: az emelkedőn én vagyok a jobb. Tudtam persze, hogy a lejtőn és a síkon viszont Korpa és Csika gyorsabbak, és mivel a pálya végig az emelkedős, lejtős és sík részek váltakozásából áll, nagyon érdekes taktikai csatának néztünk elébe. A Jánkahegyen különben ők ketten beragadtak valami kukásautó mögé, így viszonylag későn, csak a Zrínyi úton tudtak felzárkózni rám, már előbb számítottam rá. Innentől egymás mellett futottunk egészen Botfáig, Csika nyomta a tempót (3:50 és 4:00 között), de itt még tudtunk vele haladni.

A botfai hegy mindig egy vízválasztó, most is annak bizonyult, csakhogy nem felfelé, hanem lefelé! Történt ugyanis, hogy az addig a tempót diktáló Csika egy pillanatra megállt frissíteni az emelkedő előtt, így Korpával ketten vághattunk neki a meredek falnak. Ami persze nem nagy meglepetésre nekem ment jobban, de csak egészen minimális előnyt szereztem, lényegében egyszerre értünk fel a toronyhoz. Mire aztán vettünk volna egy nagyobb levegőt, Csika máris ott termett és elhúzott mellettünk, szédületes iramban. Igencsak megsértődhetett, hogy otthagytuk az emelkedő alján, mert pillanatok alatt faképnél hagyott mindkettőnket! :-) Próbáltunk utána iramodni, de Attila (bölcsen, mint utólag kiderült) leszakadt egy kicsit, én meg szedtem a lábamat, hogy minél kisebb hátrányt szedjek össze a Csácsi emelkedőkig. A lejtőn (kb 2 és fél km) 3:20-as átlagban futottam lefelé (volt olyan, amikor a pillanatnyi sebességem 2:50 és 3:00 között volt!), és mégis egyre távolodott tőlem Csika!

Féltávnál egészen eszelős időt, 1:24:04-et mutatott a stopperem, mégis mintegy 100 m-el járt előttem Csika, akinek fantasztikus éve volt idén: rengeteget edzett és kimagaslóan szerepelt, főleg az ultraversenyeken. Korpa pár lépéssel jött mögöttem, így vágtunk neki Csácsnak. Az emelkedőkön egy kicsit mindig közelebb kerültem hozzá, de aztán a sík részeken mindig újra elszakadt: összességében nem sikerült nemhogy megelőznöm, de még csak igazán közelebb kerülnöm sem. Márpedig tudtam, hogy a végső győzelemre csak akkor lehet esélyem, ha a hosszú sík átmenetnek némi előnnyel vágok neki, különben túl nagy fórt adok neki, amit már nem tudok ledolgozni a Gógánhegyen. Mivel a botfai emelkedő óta egyre jobban éreztem a combomat, ezért tudtam, hogy nem bírhatom végig ezt az őrült tempót. Ugyanakkor úgy voltam vele, megpróbálok vele menni, amíg csak bírok, hátha őt is megrogyasztja egy kicsit a saját tempója (tudtam, hogy erre minimális esély van, hiszen szigorú pulzuskontrollal fut, mindig tudja, hogy mit csinál). Az sem tévesztett meg, hogy Korpa leszakadt olyan 50 m-rel: biztos voltam benne, hogy van még benne tartalék, és a síkon fel fog zárkózni rám. Közben 24,2 km-nél (vagyis a verseny közepes távjának hosszánál) ránéztem a stopperre: kereken 1:42:00-t mutatott. 1:42, atyaég! Ez pont annyi, mint a középső táv hivatalos pályacsúcsa (azt nem tudhattam, csak sejthettem, hogy Garami Árpi mintegy 4 perce már átadta a múltnak), és mi már közben túl vagyunk a csácsi emelkedők javán is! Aztán teljesen váratlanul, a kápolna után (anélkül, hogy gyorsítottam volna) mégiscsak közelebb kerültem Csikához: az utolsó előtti emelkedő tetején már csak három lépéssel volt előttem. Itt azonban újra belegyorsított, és megelőzni már nem tudtam.

A lejtőn aztán már nem volt esélyem, a Parkerdőbe már 100 m előnnyel ért, és hiába küzdöttem, egyre csak nőtt a hátrányom. Attila viszont lassan közeledett, tudtam, hogy csak idő kérdése, és utolér. Így is történt, a kaszaházi emelkedőnek már együtt vágtunk neki (31 km-nél jártunk ekkor). Innen egészen a Gógánhegy aljáig együtt futottunk, közben beszélgettünk, egyetértettünk abban, hogy ma Csika a legjobb közülünk, teljesen megérdemelten nyer. Láttuk, hogy még a mi részidőnk is olyan erős, hogy akár 2:55 alatt beérhetünk.

Kattints a képre eddigi legizgalmasabb versenyem beszámolójához! Szilveszteri Hegyimaraton (2008)

A Hock János úton eszembe jutott egy régi emlék: 2008-ban itt előztem meg az addig második helyen álló Johnny-t (Janota Zoltánt Nagyatádról), és már látótávolságon belül volt az első is. Attila akkor bringán kísért és drukkolt nekem. Azt a versenyt végül megnyertem, és azóta sem találtam legyőzőre a Szilveszteri Hegyimaratonon (igaz, 2010-ben nem indultam sérülés miatt). Most viszont az egyre nehezedő combjaim miatt már tudtam, hogy a mai napon nemcsak Csika, hanem egykori bringás kísérőm előtt is fejet fogok hajtani. Olcsón azért nem adtam a bőrömet: a gógánhegyi falon felfelé próbáltam menni, de egyre nehezebbek voltak a lábaim, Attila csak néhány lépéssel maradt le, amit aztán a tetőn könnyedén behozott, és erőlködés nélkül ment el mellettem. Teljesen beálltak a combjaim: az ebergényi emelkedőre már csak csigatempóban tudtam felkapaszkodni, és hiába jött a lejtmenet, már képtelen voltam pörögni (a pillanatnyi pulzusom itt 140-re esett vissza az addigi 160-165 közötti átlagról). Láttam, hogy egy minimális esélyem van még Prauda Peti egykori idejét (2:56:25) megcsípni, már csak erre hajtottam, végül sikerült is, 2:56:09 lett a hivatalos végeredményem.

Itt már Fehér Feri barátommal az eredményhirdetésen

A célban tudtam meg, hogy Csika (2:52:03) és Korpa (2:53:54) is belül futottak addigi pályacsúcsomon (2:54:20). Gratuláltam nekik, szenzációsan mentek ma mind a ketten! Kisvártatva beérkezett Csabi is (3:03:31), Sólyom viszont 30 km-nél feladta, és tanítványát, Tarsoly Robit bevárva és kísérve ért be végül a célba.

Visszaolvasva a verseny előtti esélylatolgatásomat, tulajdonképpen azt mondhatom, így legyen ötösöm a lottón, szinte szóról szóra beigazolódott, amire számítottam. Sorban:

• Csikától ugyan egy pár perccel gyengébb időt vártam, de jeleztem, hogy benne van a pakliban az ettől való eltérés. Nem is vagyok meglepve: példamutató szorgalommal, szakértő irányítással dolgozott egész évben, és kétséget sem hagyott afelől, hogy jelenleg ő a legjobb (ultrafutásban nemhogy a megyében, de talán lassan az egész országban). Gratulálok neki, és sok sikert kívánok a továbbiakhoz! Büszke vagyok rá, hogy egy darabig mögötte tudtam botorkálni, de innen üzenem, jövőre jobban meg fogom szorongatni! :)
• Tulajdonképpen Korpa az egyetlen, aki (igaz, csak egy perccel) borította, amit leírtam, hiszen 2:55 és 3:00 közé vártam ténylegesen, bizonytalanság nélkül. Az igazat megvallva, el kell ismernem, hogy már minimum másfél-két éve jobb nálam, a hegyimaraton volt az utolsó, ahol még nem győzött le, hiszen ez a terep az én alkatomnak kedvez inkább. Most, hogy ez is megtörtént, el kell ismernem, hogy mindenféle tekintetben utolért, és meg is előzött. Motiváltnak érzem azonban magam a visszavágásra, méghozzá nemcsak a hegyi terepen, hanem az ő pályájának számító síkmaratonon és félmaratonon is. Sok jó versenynek nézünk még elébe közösen, reméljük! Korpa beszámolója itt olvasható, ajánlom!
• Vojnovits Csabiért a tűzbe tettem volna a kezemet, hogy képes 3:05-ön belül futni, és hogy fejben is erős ahhoz, hogy meg is csinálja. Hát sikerült is, gratulálok! Csabi óriási balszerencséje, hogy hosszú évekig ezzel az idővel fölényesen nyerte volna a számot, most pedig még csak a korosztályos dobogóra sem állhatott fel. De ez semmit nem von le az eredményéből: én pontosan tudom, mennyit kell melózni egy ilyen időért, és hogy milyen kevesen képesek ezt a munkát végigcsinálni. Csabi még fejlődőképes szakaszban van, hiszen csak pár éve fut: nála csak az a kérdés, mekkora hangsúlyt helyez a futóedzésekre a bringázás és úszás mellett. Ha sokat, akkor nem kétséges: még meggyűlik vele a bajunk a következő években.
• Sólyom sokáig a negyedik helyen futott, a stadionnál (30 km) érte be Csabi, ha végig küzdött volna, valószínűleg 3:05 körül lett volna a végeredménye. Az írásomban utaltam is rá, hogy nála előfordulhat olyan szituáció, amikor fejben nem csinálja végig, amire egyébként fizikálisan képes lenne, most ez a verzió következett be. Sólyommal kapcsolatban azt gondolom, hogy egész évben nagyon következetes, céltudatos munkával 3 óra alá tudna kerülni, de ezt neki kell eldöntenie, a tájfutás és a család mellett tud-e szánni rá ennyi időt. Reméljük, igen, és akkor jövőre minimum öten leszünk, akiket már a tornateremben ér a déli harangszó! :)
• A saját eredményemet is eltaláltam. Igazából ha azt nézem, hogy egy kicsit túledzettem magam december 20 körül, és még a versenyen is elvállaltam a Csika által diktált számomra öngyilkos tempót a győzelem halvány reménye érdekében, akkor talán egy kicsi még bennem is maradt. Ennek fényében nagyon-nagyon elégedett vagyok a 2:56-al! Elég zaklatott évem volt: hosszú pihenőidőszakkal, kevés versennyel, kicsit összevissza edzésekkel. Jövőre úgy néz ki, több időm lesz edzeni, így elszántan az urak nyomába eredek, nehogy már nyugodtan legyenek! :)

A többiek is nagyszerűen futottak, sorra dőltek meg az egyéni csúcsok, gratulálok mindenkinek! A rövidebb távokról nem is beszélve, ahol egyetlen érvényben lévő pályacsúcs sem élte túl a mai napot, szinte hihetetlen!

Egy pillanatra még visszatérve ötünkre, íme ki mennyi km-t edzett 2012-ben:
Csika kb 7500 km
Korpa kb 5700 km
Roli kb 5200 km
Csabi kb 3700 km (+ rengeteg bringa)
Sólyom kb 4000 km

Mivel nagyjából egyidősek vagyunk (egy-két év van csak köztünk), jól látható, hogy az eredményesség milyen szorosan összefügg az elvégzett munkával, már-már mérnöki pontossággal kimutatható a kapcsolat. Most mondja valaki, hogy nem igazságos sport a futás!

Fotók: Bálizs Zsuzsa, Németh Ádám, Inkovics Gábor, Bérces Edit, Sipos Tímea

Néhány futócimborával a verseny után. Ha egyszer összeállna egy Zala-Vas válogatott...

Fent: Nagy Gábor, Korpics Attila, Lakatos Roland, Rudolf Tamás, Vojnovits Csaba

Lent: Papp László, Gadányi Bálint, Garami Árpád