Attilával még május körül "tárgyaltunk le" egy nyári gersekaráti futós edzést, amire végül ezen a hétvégén került sor. Ezúttal is elküldtük az invitálásunkat a futóklub részére, és ahogy múltkor Csabi, úgy most Rudi és Keszi csatlakoztak az edzéshez. Csabi is jött volna, de már nem tervezett ilyen hosszú futást, hiszen jövő hétvégén Ironman versenye lesz, hajrá!

Szombaton reggel 7-kor találkoztunk a Helikon utcában, Korpa és Rudi biciklivel, míg Keszi futva érkezett. Kimondottan hűvös időnk volt, és még némi szél is fújt, futáshoz éppen kellemes volt, júliusra jobbat kívánni sem lehet. Két és fél km-nél, Andráshidán volt egy rövid pihenőnk, ahol is a kútnál megtöltöttük a kulacsokat, nem tudtuk ugyanis, hol lesz rá legközelebb lehetőség.

Az utat kb. 35 km-re becsültük, a tempó pedig 5:20-5:30 között lett megbeszélve, hogy mindenkinek jól essen. Az andráshidai körforgalomból Hatház felé vettük az irányt, hamarosan be is értünk a településre és elfutottunk a reptér épülete mellett. Még jó egy km, és immár hegyi pincék között, a Marton hegyen találtuk magunkat. Egy kis emelkedő után fent a gerincen folytattuk az utunkat, tartottuk továbbra is a megbeszélt kényelmes tempót, és jót beszélgettünk közben. Kb 9,5 km-nél értük el az erdőt, amit balról kerülve hamarosan már a megyehatáron futotunk. Itt volt az edzés legmagasabb pontja, kb 260 m tengerszint felett, és mivel a Helikon utcából 170 m-ről indultunk, szinte észrevétlenül azért nem kevés szintet szedtünk össze útközben.

Keszivel és Rudival, háttérben az Olimpiai tó

Valahol az erdőben Gersekarát és Telekes között

Zalából Vasba érve ez a látvány fogadja a futókat

Innen azonban egy lejtőn futottunk át Vas megyébe, konkrétan Telekes községbe. A faluban éppen valami eseményre készülődtek, de még csak reggel 8 óra volt, nem volt éppen nagy tömeg. Továbbhaladva egy egyenes és sík úton közeledtünk úticélunkhoz, a gersekaráti Olimpiai tóhoz. Hamarosan meg is pillantottuk a tavat, de kicsit még továbbfutottunk, hiszen úgy emlékeztem, néhány száz méterrel arréb van a lehajtó. Már kezdtük azt hinni, hogy nem találjuk meg, végül Rudi fedezte fel a fák között az ösvényt (egy "vaddisznócsapáson" tudtuk csak megközelíteni a tóhoz vezető műutat). Hűvös reggel lévén szinte semmi élet nem volt még a tónál, nyugalmat árasztott az egész környék. Könnyen megtaláltuk az átjárót, ahol a tó két része között át lehet futni, jól megfigyelhettük a másik részen található horgászkabinokat is.

Innentől kezdődött a kevésbé ismert rész, így itt mutatkozott esély az eltévedésre, amit meg is ragadtunk :-) Egy jókora emelkedőn tempóztunk fölfelé, és közben valahol elvétettük az utat, ahol balra kellett volna kanyarodnunk. Mire észbe kaptunk, Rudi már azt tudta megállapítani a gps térképe alapján, hogy mintegy másfél km-re sodródtunk az úttól, amire vissza kellene találnunk. Már nem akartunk visszafordulni, bíztunk egy balkanyarban, ami hamarosan meg is érkezett. Nagy nehezen (egy vadászház mellett is elfutva) végül visszataláltunk az útra, több mint két km-es kitérővel. Telekesen Korpa megtalálta a kutat, így újra megtölthettük a kulcsokat, a hátralévő 12 km-re ez már bőven elegendőnek látszott.

A visszafelé út az enyhe lejtő és az enyhe hátszél miatt könnyebben esett, és kicsit gyorsabbra is sikeredett. Három óra húsz perccel az indulás után érkeztünk vissza a Helikon utcába, kereken 37 km-nyi utat magunk mögött hagyva. Mivel meglepően frissnek éreztem még magam (május közepe óta nem futottam 30 km-nél hosszabb távot), gondoltam egy nagyot, és a városban kocogtam még 5,2 km-t, hogy így a napi edzés elérje a maratoni távot.

További képek a Facebook-on