290 km-es tekerés a Balaton körül

 

Mivel a futóversenyeket illetően éppen "önkéntes száműzetésemet" töltöm, így van idő és lehetőség kísérletezgetni más műfajokkal is. Naná, hogy a tavalyi kellemes emlékű Balaton-kerülés után idén sem mondtam nemet az Egerszegi Bringaklub meghívására!

 

 

A tavalyi akcióban különösebben nem fáradtam el (vagy csak már elég régen volt, hogy ne emlékezzek rá?), viszont a kölcsönkapott országúti bringa nyergében kicsit szokatlan és kényelmetlen volt a testtartás, így a nap végére nagyon megfájdult a csuklóm (erre viszont pontosan emlékszem). Így most gondoltam egy nagyot, és bevállaltam az utat a túrabiciklimmel. Számítva rá, hogy a széles gumival felszerelt kerekein azért némileg nehezebb lesz a menet.

 

Reggel ötkor találkoztunk a Dísz téren, rövid készülődés és fényképezés után indultunk is. Szép számmal, nyolcan jöttünk össze az idei túrára. Máté Ildit, Jáger Lajost, Szittár Rudit és Tóth Józsit már jól ismertem, Pintér Józsival, Bojtor Tibivel és Ádám Lacival viszont most találkoztam először. A 76-os út mentén haladtunk egészen Balatonszentgyörgyig, itt kanyarodtunk rá a Balaton körüli bicikliútra. A sebesség nagyjából 25-26 km/h között mozgott, pedig akadtak jócskán emelkedők ezen a szakaszon. Az már itt feltűnt, hogy ezzel a biciklivel jóval nehezebb lesz haladni. Az emelkedőkön még egész jól bírtam a menetet (pedig a bringa súlyban legalább a duplája a tavalyinak), a lejtőkön és a gyors sík részeken viszont a nagy tapadás miatt jóval nehezebben tudtam haladni a többieknél. Szóval összességében sokkal több munkát kellett kifejtenem, mint az országúti bringán, szemben a tavalyi 115 körüli átlagpulzussal most 135-140 között vert a szívem percenként.

 

Balatonmáriafürdőn tartottunk egy rövidebb pihenőt, itt reggeliztünk, aztán indultunk tovább. A déli part különben most egész jól járható volt, így gyorsan tudtunk haladni, 11 óra körül már majdnem féltávnál, 134 km-nél jártunk, amikor is felértünk a világosi magaspartra. Itt a csodálatos kilátóhelyen parkoltunk le egy hosszabb időre. Nem tagadom, jól jött már a pihenő, kezdtem már fáradni. Ezután egy kanyargósabb, tehát értelemszerűen lassabb, azaz könnyebb szakasz következett egészen Balatonfüredig. Közben 150 km-nél Lajos defektje miatt álltunk egy kicsit, én pedig a többiek javaslatára ellenőríztem a kerekeket, mert szerintük kicsit lapos volt. Rudi segített megmérni: a javasolt 5,1 bar nyomás helyett mindössze 2 bar volt bennük. Ez bizony azt jelenti, hogy az első hat órában (több, mint a táv felében) jóval többet kellett dolgozni a lábaimmal a tapadás ellen, mint az ideális lett volna. Felfújtuk a gumikat 4-4,5 bar nyomásra, és persze könnyebb is lett utána a tekerés, de az első hat óra plusz munkája már benne maradt a lábamban, félő volt, hogy a végén vissza fog ütni.

 

Füreden a sétányon álltunk meg ebédelni egy büfében, majdnem egy órát álltunk itt, ez volt a leghosszabb pihenőnk. Amikor indultunk tovább, elég hűvösnek éreztem az időt, így felvettem egy széldzsekit. Éppen akkor sütött ki a nap, így pillanatok alatt melegem lett, ráadásul Füredtől majdnem egészen Gyenesdiásig szinte végig a főúton haladtunk, jó nagy sebességggel (és mindössze csak két rövid pihenőt tartottunk). A 30 km/h körüli (sokszor fölötti) sebesség tartása a bicikli miatt jóval nagyobb munkát igényelt tőlem, mint a többiektől, és fáradt lábakkal már egyre nehezebben bírtam. Küzdöttem derekasan, ameddig csak tudtam, de Szigliget körül a combjaim már kezdték megadni magukat, leszakadtam a szélárnyékról, és így bizony rövid időn belül a csapattól is. Rendesek voltak a többiek, megvártak, és innentől egy kicsivel mérsékeltebb tempóban (25 km/h körül) gurultunk tovább. A györöki szépkilátón rövid fényképezés után legurultunk a partra, és meg sem álltunk a gyenesi strand közelében található fagyizóig.

 

Nagyon fáradt voltam, őszintén szólva úgy éreztem, fel sem bírok már kelni a székből. Pedig még hátravolt bő 50 km, ráadásul tele kemény emelkedőkkel!

 

Nagyon szép útvonalon értünk át Hévízre, innen pedig Alsópáhokon keresztül Zalaapátiig. Érdekes módon mintha túllendültem volna a holtponton, egész jó tempóban bírtam feltekerni a dombokra. De azok csak nem akartak elfogyni... Lassan-lassan azért csak fogyott a hátralévő távolság, nagy nehezen elkecmeregtem a baki körforgalomig, ahol elbúcsúztam a többiektől. Ők mentek tovább Egerszegre, én meg elgurultam Söjtörre. Annyi erőm maradt, hogy letusoljak és vacsorázzak egy kicsit, aztán bedőltem az ágyba és aludtam.

 

Másnap délelőtt nem voltam túl jól (egy kicsit szédültem a napon), de délutánra összeszedtem magam, és hazagurultam Egerszegre. A combjaimban elég komolyan éreztem a 290 km (majdnem kereken 12 óra) kerekezést, még szerdára sem múlt el teljesen. A futással összevetve azt mondhatom, egy maratoni versenynél többet kivett belőlem a túra, de azért mondjuk egy 100 km-nél könnyebb volt. Valahova a kettő közé tenném nehézségben.

 

A tavalyi 114-es átlagpulzus helyett idén 133 jött ki a végére, meglepően nagy különbség, nem gondoltam volna, hogy ennyit számít a járgány. Szóval míg tavaly a testtartás volt kényelmetlen, és a csuklóm adta meg magát már 200 km körül (miközben a lábizmaimnak meg sem kottyant az egész napos tekerés), addig idén nagyon kényelmes volt az ülés, semmi bajom nem volt "kézügyileg" (pedig még kesztyűt sem vittem magammal), a lábaim viszont annál jobban elfáradtak, gyakorlatilag a 200. km-től kezdve végig csak kínlódtam. 

 

A tanulság? Így sem jó, úgy sem jó. Ha valaki tudja a megoldást, szóljon... :-)

 

Az útról a két Józsi készített szép képeket, a Bringaklub oldalán megtalálhatók: