A tizedik következik !?

2013.12.29. 23:49

Itt van a nyakunkon a Szilveszter, legfőbb ideje jelentkeznem a szokásos esélylatolgatásommal.

Idén nem indultam túl sok versenyen, ha jól számolom, csak 7 viadalon vagyok túl, tehát kedden vár rám a nyolcadik. Meglehetősen vegyes képet mutatnak az idei eredmények:
1. Sárvár 12 óra
2. Keszthely maraton
3. Békéscsaba-Arad
4. Szombathely 4 óra
5. Tekenye 18 km
6. Kanizsa 50 km OB
7. Velence 6 óra OB
Ezek közül az első és utolsó igencsak harmatosra sikeredett, a keszthelyi és tekenyei versenyt csak felkészülésnek (edzésnek) szántam, a szombathelyi és kanizsai futás elfogadhatónak mondható (előbbin győztem, utóbbin OB bronzot nyertem), a Békéscsabai Szupermaratonon pedig egyenesen életem legnagyobb sikerét értem el.

A Szilveszteri Hegyimaraton azonban egy teljesen más műfaj, itt mindig az adott napi forma számít. E tekintetben nem vagyok pesszimista, de túlságosan elbizakodott sem lehetek. Edzőm irányításával 5-6 hete kezdtem el a szisztematikus téli alapozó munkát. A formám most már egyértelműen felfelé ívelő, de azért közel sem vagyok még kirobbanó erőben. Ráadásul különösebben nem is készültem most a dombokra, az edzésprogramot sem variáltuk át a Mountain Man miatt, csupán egy néhány napos ráhangolódással várom a maratont (szerencsére az elmúlt hét éppen pihenőhét volt, de ez tényleg csak véletlen).

Mivel most már egyre valószínűbb, hogy ideális futóidő vár ránk 31-én, vállalkoznék az időeredmény megtippelésére is. 3 óra környékére taksálom magamat, ha egy kicsivel becsúszok 3 alá, nagyon elégedett leszek, de ha 1-2 perccel kicsúszok belőle, az sem lesz tragédia. A célom egyértelműen ez lesz a versenyen (a 3 óra körüli idő), függetlenül attól, hogyan alakul közben a verseny.

Tavaly és tavalyelőtt is nagy csatát vívtam Csikával és Korpával a dobogós helyekért. Sajnos idén Csika nagyon nehezen keveredik ki a makacs sérüléseiből, ezúton is jobbulást kívánok neki. Korpa viszont nincs rossz formában, néhány hete szenzációs (2:45) egyéni csúcsot repesztett a bécsi maratonon. Alkatomnál fogva némi előnyöm van a szintes pályán (62 kg vs. 72 kg), Attila viszont kicsivel gyorsabb nálam, így a korábbi évekhez hasonlóan várhatóan nagy taktikai csata lesz kettőnk között, amit csak az adott napi forma fog eldönteni. Ha meg tudja ismételni tavalyi 2:54 körüli idejét, nem sok esélyem lesz ellene.

A legnagyobb favoritról viszont még nem beszéltem, a verseny újonca, a vonyarcvashegyi Németh Gábor egyértelműen toronymagas esélyese a maratoni számnak. Gabi roppant erős edzésprogramot csinált egész évben, km-ben és intenzitásban is sokkal többet dolgozott, mint Korpa és én (mi mindketten 5700 km körül járunk, Gabi valahol 7 és 8 ezer között). Bár a maratoni versenyei nem sikerültek, de félmaratonon többször is 1:12 körüli időt villantott, azaz más dimenzióban mozog, sokkal gyorsabb nálunk. Ha ki tudja hozni magából a maximumot, elvileg úgy 10 perccel jobb időt tud nálunk a hegyimaratonon.

Aztán ott van még Sólyom (idén is készül) és még néhányan, akik akár meglepetést is okozhatnak, így rájuk is kell figyelni. Ha elbaltázok valamit, könnyen lecsúszhatok a dobogóról. Pedig nagyon szeretném azt a dobogót, ugyanis ez lesz a tizedik szilveszteri maratonom, és az első 9 alkalommal mindig dobogón végeztem (4 első, 2 második, 3 harmadik helyezés).

A kérdés tehát az, meg tudom-e futni a hegyimaratont 3 óra körül, és megszakad-e a dobogós sorozat, vagy pedig tizedik alkalommal is sikerül az első háromban végeznem. Már csak kettőt kell aludni, és kiderül!

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonfuto.blog.hu/api/trackback/id/tr355716874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2013.12.30. 19:38:27

2 46 a maratonom csak, de az total sik volt, jo versenyt holnap!
süti beállítások módosítása