Többféle táv közül lehet választani, az indulási idő pedig rugalmas az ilyen teljesítménytúrákon, viszont tekintettel kell lenni az ellenőrzőpontok nyitvatartására (amiket persze gyaloglás tempóra terveznek, én pedig egy hosszú futóedzésnek szántam inkább a napot). Plusz még szerettem volna mindenképpen egy kicsit pihenni az oltárci ellenőrzőpontnál, lévén Timi menyasszonyom volt itt a pontfelelős. Szóval ezekből a feltételekből nagy nehezen sikerült kimatekoznom, hogy a 70 km-es távot választom, aminek az első 19 km-én (Oltárcig) sétálok, itt lesz egy kis időm Timivel, aztán innen a maradék 50 km-t lassú kocogással teljesítem. Vasárnap reggel háromnegyed 8 körül ezzel a tervvel vágtam neki a túrának. Na meg egy térképpel, amin még a településeket is alig lehetett kivenni, szinte csak annyi információt adott, hogy mikor melyik túristajelzést kell követni.

Már az első szakaszt teljesen másképp teljesítettem, mint a túristaút előírta, de itt még nem volt gond, hiszen ismerős vagyok a környéken, könnyedén megtaláltam a Deák forrást. A söjtöri hegyről leereszkedve aztán már egy számomra is új környéken, Vasvölgyben folytattam az utamat. Szerettem volna minél előbb odaérni Timihez, így az volt a taktikám, hogy a könnyű, lejtős részeken lassú kocogásra váltottam (pedig nem éppen futáshoz voltam öltözve, farmerban jöttem). Igencsak ködös napot fogtunk ki, rosszak voltak a látási viszonyok, de azért később néha meg-megmutatta magát a nap.

A vasvölgyi ellenőrzőpont (8 km) után egy kis emelkedő következett, aztán a zöld túristajelzést követve egy kicsit keletre kellett haladni, hogy onnan forduljunk dél felé. Itt tévesztettem el először komolyabban az utat: elértem egy hatalmas tisztáshoz (tele hatalmas farakásokkal) ahonnan több kivezető út is volt, de egyiken sem találtam sem túristajelzést, se szalagot. Tanakodtam, hogy akkor tovább keletre vagy délre induljak, végül a déli irányt választottam, mint utóbb kiderült, tévesen. Egy hatalmas völgyben kötöttem ki, amiben tartani tudtam a helyes, déli irányt, csak éppen párhuzamosan a kijelölt úttal. A völgyben helyenként hatalmas sár volt, nehezen tudtam haladni, és csak remélni tudtam, hogy nem sodródok nagyon messze a helyes úttól. Végül futásra váltottam, hogy ne veszítsek túl sok időt. A farmerom már tiszta sár volt, belátom, igen naív voltam, mikor reggel azt gondoltam, az első 19 km laza sétálás lesz csak. A térkép semmit sem segített, annyit láttam csak, hogy dél felé haladva előbb-utóbb ki kell kötnöm valahol Börzönce környékén.

Így is lett, nagy nehezen beértem a faluba, csak éppen pont a másik végébe, mint kellett volna. Innen fel kellett másznom a hegyre, ott volt ugyanis a következő ellenőrző. Szerencsére könnyen megtaláltam a fiút, aki bepecsételte a pontot, és útbaigazított: innentől Oltárcig (kb 6 km) a sárga jelzést kell követnem. A gps szerint idáig nagyjából 2 km-rel tettem meg többet az előírtnál, ami még nem is olyan vészes. Időt viszont sokat elvesztegettem, szóval innen már folyamatosan futottam. Egy darabig könnyű volt követni a sárga jelzést (volt, ahol minden második fára fel volt festve, tök fölöslegesen, mert teljesen egyenesen, leágazás nélkül vitt az út az erdőben), de akadt egy-két olyan elágazó, ahol több felé is lehetett továbbindulni, jel viszont sehol. Nagy nehezen azért elvergődtem Oltárcig, Timi már várt rám.

Itt kb. fél órát időztem, a farmert levéve futófelszerelésbe öltöztem át, és némi frissítőt is sikerült magamhoz vennem (tegnap este óta az égvilágon semmit sem ettem, inni is csak az egyik pontnál sikerült egy fél pohár teát). Itt most fel tudtam tölteni a kulacsomat vízzel, és Timitől egy kis csokit is kaptam.

Továbbindulva egy darabig jól követhető volt a jel, de aztán jöttek olyan elágazók, ahol nem találtam semmi segítséget, és valamelyiknél sikerült is elvétenem az utat. Nem volt kedvem már visszafordulni, mentem tovább az erdőben, amerre az út vitt, gondoltam, előbb-utóbb csak kiérek Bocskára, ami a következő pont. Némi kavargás után el is értem a hegyi pincéket, és innen lefelé ereszkedve be is értem a faluba. Gondoltam, azért jó lenne ellenőrízni, hogy hol vagyok, de egy árva lélek sem volt ott, ez a kép fogadott:

A póniló helyett aztán szerencsére jött két biciklis fiú, akiktől meg tudtam kérdezni, hogy ugye Bocskán vagyok? A fejüket csóválták, hogy biztos nem, belekukkantottak a térképükbe, és közölték: a falu neve Homokkomárom! :) Hú, akkor jól elkeveredtem az erdőben! Kiderült, a fiúk meg a Kéktúra útvonalát követik biciklivel, Kőszegről indultak reggel. Sok sikert kívántam nekik, én meg indultam tovább kocogni a kanizsai főút felé, ahonnan már megtalálom Bocskát.

Nagyon sok időt vesztettem, így esélyes volt, hogy már nem érek oda a bocskai pontra időben. Így is lett: jó húsz percet késtem. Mivel úgy számoltam, így már legalább 80 km hosszú lenne a teljes túra (plusz még az ezután következő eltévedések), ezért inkább úgy döntöttem, innen feladom a túrát, és a kanizsai utat követve visszafutok Söjtör magasságáig, és onnan már egy ismerős úton visszakeveredek a célhoz. Végül is a fő célom egy hosszú futóedzés volt a mai nappal, és az kétségkívül össze fog jönni így is.

Egyetlen gondom a frissítő volt (az egész napot egy fél szelet csokival és kb. fél liter vízzel meg egy dl teával csináltam végig), de gondoltam, legalább kipróbálom, gyakorlatilag evés-ivás nélkül mekkora távot tudok lefutni. Szerencsémre hűvös lett az idő délutánra (a nap elbújt, újra köd lepett el mindent), így reménykedhettem, hogy elég lesz a kevés folyadék is.

A kanizsai úton már viszonylag nyugodtan, kb. 5:30-as tempóban futottam végig. Nem esett rosszul, bár azért jól sem, dehát utoljára szeptember közepén volt hosszú edzésem, azóta 20-22 km-nél nem futottam hosszabbat. Az utolsó 5 km-t újra terepen kellett megtennem, tele kisebb-nagyobb emelkedőkkel. Itt bizony már elfogyott az erőm: néha meg kellett állnom, és innen már gyaloglás-futás kombóval haladtam tovább. Érdekes módon mintha a futás esett volna jobban, gyaloglás közben jobban szédültem és gyengébbnek is éreztem magam. Egy helyen egy kicsit el is tévedtem (a mai nap már csak ilyen volt), le is kellett ülnöm pár percre, hogy nyugodtan végiggondoljam és kitaláljam a jó irányt. Végre elértem a magaslest, ahonnan már csak két km Timiék háza, itt újra pihentem egy kicsit.

Megpróbáltam újra futni, a sík részen ez szépen ment is, a nap újra kisütött. Mivel már a sétánál is szédültem, komolyan felvetődött bennem, hogy nem érek el hazáig, hanem összeesek előtte, de itt a füves részen nem is tudom olyan nagyon megütni magam, és talán nem is fáznék meg, mert süt a nap. Szóval ilyen gondolatok kavarogtak bennem, mire elértem a kanyart, ahonnan már csak egy km volt hátra. Itt újra le kellett feküdnöm a kukoricatábla szélére pár percet. Ismerős hangokra tértem magamhoz: Timi tesója és párja, Zsófi és Laci sétáltak errefelé, na meg Alex kutyus. Örültem az ismerősöknek, innen már hazasétáltam velük, és közben elmeséltem az élményeimet.

Legalább kiderült (ez is volt a cél), hogy mennyit tudok futni frissítés nélkül: hát ennyit és semmi többet! Utólag visszagondolva még az is csoda, hogy idáig el tudtam jönni, hiszen közel 4000 kalóriát égettem el a teljes úton, pótlás nélkül. Az egyetlen magyarázat az lehet, hogy a lassú tempó mellett inkább zsírt égettem, amiből még nekem is van bőven tartalék, ha csak kicsivel is gyorsabban jöttem volna, akkor a szénhidrát raktárak kimerülése miatt valószínűleg már jóval korábban elfogy minden erőm. A teljes túra 64 km és 8 óra volt, ebből a gps mérése szerint 55,4 km-t tettem meg futva nagyjából nettó 5 és fél óra alatt. Otthon egy zuhany és vacsi után azért hamar magamhoz tértem, és egy nagy alvás után a másnapi edzésen (14 km) semmi komolyabb bajom nem volt, még izomláz sem.

Jövőre alaposabban felkészülök térképekkel a túrára, és csak azért is megcsinálom a Deák 70-et! :-)

Facebook album további képekkel, feliratokkal: Deák-túra