Régen jelentkeztem új írással a blogon, ennek prózai oka az időhiány volt: szeptember eleje óta új munkahelyen dolgozok (Ausztriában programozok, weboldalakat fejlesztek). Az átállás heteiben nagyon kevés szabadidőm jutott, sajnos edzések is el-elmaradtak emiatt, így a nyári kiváló formám is jócskán megkopott szeptember végére. Októberben viszont már tudtam többé-kevésbé folyamatosan edzeni, így lassan kezdem utolérni magam. Idei fő versenyem továbbra is a 6 órás országos bajnokság, de két héttel előtte egy másik országos bajnokságot is rendeztek, méghozzá a közelben, Nagykanizsán: nem lehetett kihagyni. Tudtam, hogy még messze nem vagyok csúcsformában, de egy kemény edzésnek éppen jó lesz, és legalább találkozok sok-sok futócimborával.

A reggeli rajt előtt azért felmértem a mezőny erejét: a budapesti Steib Peti és Kovács Zsolti kilógnak a sorból, ott volt még Sipos Csabi, aki gyorsabb ugyan nálam, de rendre eltaktikázza még az ennél rövidebb futásait is. És ott volt még sok tapasztalt, erős ultrafutó. Úgy számoltam, az első két hely sorsa nem kérdés, a többi pozícióért azonban nagy csata várható.

Nem akármilyen kíséretet kaptunk az elején Járosi Tomival: a kerékpáron a többszörös Dupla Ironman Magyar Bajnok: Vránics László

Visszafogottan akartam kezdeni, előre kigondoltam, hogy a táv elején, akár a teljes első körön (két 25 km-es körből, pontosabban oda-vissza útvonalból áll a pálya) 4:30-as tempóban közlekedek majd. Elég jól sikerülhetett a rápihenés, mert túlságosan könnyűnek tűnt ez a sebesség, és végül inkább 4:25 körül stabilizálódott az átlagtempóm. A többiek viszont még ennél is gyorsabban kezdtek, az első 10 km-en csak a 8. pozícióban haladtam. Ahogy várható volt, Peti és Zsolti szép lassan eltávolodtak tőlünk, velük tartott Csabi is, és még jónéhányan voltak előttem, közülük Járosi Tamást ismertem jobban korábbi versenyekről. Az első szakaszon (azaz 12,5 km-en) különben ellenszelünk volt, nem is gyenge, de különösebben nem zavart.

A fordítónál kíváncsi voltam, mekkora hátrányt sikerült összeszednem az élen haladókkal szemben. Meglepetésemre Csabi tempózott az élen, ahogy megláttam, abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy vele már nem kell számolni a végső helyezések tekintetében: már megint elfutja magát... Jó 100 m-rel utána jött Peti és Zsolti. Máthé Zoltán volt még előttem úgy 350 m-rel, majd Járosi Tomi következett, őt azonban éppen a fordítónál utol is értem és meg is előztem. Vagyis innen az ötödik helyen haladtam tovább. Aminek még nagyon örültem, hogy kanizsai csapattársam, Horváth Vili is szép tempóban és szemmel láthatóan stabilan jött nem sokkal utánunk.

A visszafelé szakaszon, valószínűleg a hátszél miatt is, nagyon könnyen esett a mozgás, a legkisebb erőlködés nélkül futottam. Jól éreztem magam, a pulzus is rendben volt (néhány ütéssel alacsonyabb volt, mint a szombathelyi 4 órás versenyen), ráadásul kicsit még gyorsultam is: egészen 4:21-ig sikerült tornázni az egész futásra számított átlagtempót. Az előttem futó Máthé Zoli egyre közeledett, már folyamatosan láttam, és a távolság egyre csökkent. 20 km körül aztán egy kicsit kezdtem érezni a combjaimat, előrevetítve, hogy azért a vége nem lesz egyszerű. Itt kaptam híreket, hogy Csabi igencsak megroggyant, Zoli pedig már csak 100-120 m-rel járt előttem. Itt már igencsak valószínűnek nézett ki a harmadik hely.

Féltávnál láthattam, hogy az élen haladók jócskán elhúztak már tőlem, Csabi viszont már csak 700 m-re volt, szétesett mozgással. Zolit éppen a fordítónál előztem meg. Innen újra ellenszélben futottunk. Nagy baj még nem volt, de azért már nem ment olyan könnyen a futás, kicsit lassult is a tempóm. Ezzel együtt egyre közeledtem Csabihoz, és egyre távolodtam Zolitól. Végül 29 km-nél mentem el Csabi mellett, megpróbáltam biztatni, hogy azért küzdeni kell és végigmenni. A lendületem egészen 35 km-ig tartott, itt azért már egyre jobban nehezedtek el a combjaim, egyre kevésbé tudtam pörögni. Várható volt, hiszen régóta hiányoznak a hosszú edzések. Ezt leszámítva nagy bajom nem volt, tulajdonképpen jól éreztem magam, a kísérőmmel, Benedek Tibivel szinte folyamatosan beszélgettünk és viccelődtünk. A fordító előtt 2 km-rel (nekem 35.5, nekik 39.5 km-nél) jöttek szembe Peti és Zsolti, még mindig teljesen együtt.

A visszafelé úton aztán már sok minden nem történt, egyre lassulva de azért stabilan közeledtem a cél felé, végül 3:46:16-os idővel a harmadik helyen értem célba az országos bajnokságon. Peti egy hosszú hajrával a végén igencsak otthagyta Zsoltit, és pazar 3:14-es idővel szerezte meg a bajnoki címet. Gratulálok minden célbaérkezőnek!

Értékelés: nyár közepén nagyságrendekkel jobb formában voltam, akkor sorban futottam a 30-35 km-es edzéseket, melegben, 4:00 körüli átlagtempóval. Ezúttal ettől jóval elmaradtam, de most ez volt a realitás. Helyezésben a nyári formámmal sem tudtam volna előrébb végezni, így egészen váratlanul sikerült megszerezni az idénre tervezett országos bajnoki érmet (edzőmmel, Molnár Tamással az elsőt, de remélhetőleg nem az utolsót). Két hét múlva remélhetőleg sikerül egy ennél azért acélosabb eredménnyel igazolni a dobogó jogosságát.

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonfuto.blog.hu/api/trackback/id/tr355595335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2013.10.23. 11:56:58

Gratulálok, és sok sikert a 6 óráshoz, leírás alapján nem kellett a maxot kihoznod most magadból(persze 50km azért már önmagában is odacsap), ez alapot adhat ahhoz, hogy 14 nap alatt könnyedén kipihend.
Remélhetőleg hűvösebb is lesz addigra!
süti beállítások módosítása