Éppen ma 10 évvel ezelőtt, azaz 2002. június 17-én történt, hogy egy szép nyári napon (akkor is ilyen forróság volt, mint ma) gondoltam egyet, és lesétáltam a Zalaegerszegen újonnan épült atlétikai pályára. Bár motoszkált bennem, hogy jó lenne mozogni valamit (korábban rendszeresen fociztam, de az egyetem után visszakerülve Egerszegre nem volt csapatom, ahol játszhattam volna), azonban a pályára menet semmi ilyesmi szándékom nem volt, csupán szerettem volna szemügyre venni az új létesítményt.

Már messziről hallottam egykori testnevelő tanárom és atlétika edzőm, Csiszár Attila hangját, ahogy éppen edzést tartott a gyerekeknek. Ezer éve (na jó, mondjuk csak 10) nem találkoztunk, így boldogan üdvözöltük egymást, és dumáltunk egy jót. A beszélgetés végén Attila megkérdezte, lenne-e kedvem csatlakozni a futáshoz, amit 5 órára beszéltek meg. Miért is ne?

Németh Mária csatlakozott még hozzánk, így hárman vágtunk neki a futásnak. Nagyjából a Zala töltés-Neszele-Gébárti tó-Neszele-Zala töltés útvonalon haladtunk, a táv kb. 8 km volt. Bár nem futottunk gyorsan (inkább csak laza kocogásnak nevezném), de soha életemben nem futottam még ennyit, két társam viszont mindketten tapasztalt, jól edzett futók voltak (Attila túl több sikeres maraton, Marcsi pedig több sikeres triatlon verseny teljesítésén). Büszke voltam, hogy tudok velük menni, de a nagy melegben a végére már minden bajom volt, az utolsó km-en (a Zala gáton) kétszer is kellett kérnem, hogy álljunk meg egy kicsit, mert szédülök...

Mindenesetre nem ment el a kedvem a dologtól, másnap is elmentem, akkor már egy kicsit jobban ment, aztán harmadnap még jobban, és így tovább. Szeptember 5-én futottam először 20 km fölött (28 km), november 17-én először 30 km fölött (36 km), december 31-én pedig lefutottam életem első maratonját (méghozzá nem is akárhogyan: harmadik lettem az egerszegi hegyimaratoni versenyen, bizonyos Mézes Tibor Sólyom és Prauda Péter mögött).

A kezdetekre visszatérve: az első hónapokban Csiszár Attila és Czernó Péter voltak legtöbbször a futótársaim, tőlük tanultam a legtöbbet, amiért a mai napig hálás vagyok.

Ma, a kerek évforduló alkalmából újra végigkocogtam a tíz évvel ezelőtti útvonalon. Az egykori 50 perces futás ma 43 percre sikerült, de szó sem volt szédülésről, vagy ilyesmi, a meleg ellenére jól esett a laza tempójú kocogás. Ezzel a mai futással együtt a 10 év alatt kereken 35.789 km-t futottam, tehát hamarosan elérem az Egyenlítő hosszát, vagyis körbefutom a Földet! :-)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.