A márciusi Balaton Szupermaraton után a következő célversenyem az április 28-i, sárvári 12 órás viadal, mely talán a legnépszerűbb és mindenképpen az egyik legrangosabb ultrafutó találkozó Magyarországon (de nyugodtan mondhatjuk, hogy világszinten is a legnagyobbak között van). Két évvel korábban már megpróbálkoztam az indulással, akkori eredményemet (122,8 km) most szeretném megjavítani, nem is kevéssel: 130 km teljesítése a cél szombaton 10 és 22 óra között.

 
Ha sikerül, ez lesz életem eddigi leghosszabb futása.
 
Úgy érzem, sikerült jól felkészülnöm (már amennyire egyáltalán fel lehet készülni egy ilyen kihívásra), a februári rövid kihagyás óta szinte folyamatosan tudok edzeni, több héten is 150 km-nél többet futottam. 2012-ben már (edzésen vagy versenyen) 11 olyan futáson vagyok túl, ami legalább maratoni hosszúságú volt, ezek közül 6 darab 50 km-nél is hosszabb volt. Tekintve, hogy még csak áprilist írunk, ez nem is gyenge termés :D A hosszú futások különben nem mindig sikerültek tökéletesen, hiszen próbálgattam többféle frissítési taktikát, és néha nem sikerült eltalálnom a megfelelő mennyiségeket vagy az időzítést. De mindből tanultam, remélhetőleg a versenyen nem lesz gond ezzel.
 
A taktikám nagyjából az lesz, hogy 5 perc körüli tempót próbálok futni, ameddig csak tudok (vagy ha 140 fölé menne a pulzusom, akkor kicsit lassabbat). Ha 7-8 órán keresztül menne a dolog, akkor már jó esélyem lenne a 130 km-re, persze nagyon nehéz utolsó 4-5 óra vár még rám.
 
Az ellenfelekkel egyáltalán nem kívánok foglalkozni, csak a saját teljesítményemre koncentrálok. Egyszerűen azért, mert egy ilyen verseny első harmadában egyszerűen semmi értelme még a sorrendre és a riválisokra koncentrálni, a második harmadában veszélyes lenne eltérni az ideális tempótól pusztán a verseny alakulása miatt, az utolsó harmadban pedig már úgyis teljesen mindegy, itt már úgyis mindenki az utolsó erőtartalékait mozgósítva fog versenyezni. Amúgy az előzetes rajtlista szerint 60 körüli induló várható, köztük néhány nagyon jónevű futóval (hogy csak hármat említsek: Bene Ármin, Ossó Zoltán ill. Lajkó Csaba alias Pecsenye), akik képesek lehetnek 130 körüli vagy afölötti teljesítményre. Majd a végén meglátjuk, hogy alakul a sorrend.
 
Nagyon büszke lennék rá, ha sikerülne a tervem, hiszen 2012-ben eddig mindössze két futónak (egy orosznak és egy ausztrálnak) sikerült 130 km fölé jutnia, pedig volt már közel 500 próbálkozó. A világ valamennyi hivatalos eredményét összesítő világranglista aktuális állása április 22-én:
 
1 136.000 km Kaisin, Gennady (RUS) (1959)
2 130.051 km McClellan, Darren (AUS) (1972)
3 129.969 km Accorsi, Andrea (ITA) (1967)
4 129.800 km Dimov, Zoran (MKD) (1963)
5 129.144 km Vernet, Eric (FRA) (1967)
6 128.063 km Pommier, Jean (USA) (1964)
7 127.153 km Brickhill-Jones, David (AUS) (1981)
8 126.947 km Busetti, Fabio (ITA) (1974)
9 126.643 km Pearson, John (AUS) (1972)
10 125.597 km Chen, Hsiung-Hai (TPE) (1957)
 
A sárvári 12/24 órás futás oldala, ahol várhatóan menet közben is lehet majd követni a verseny alakulását: Sárvár 12/24
 
Kedvenc videóm a versenyről, ami szerintem kiválóan kifejezi a hangulatot:
 

 
 
Pár napja Bérces Edit egy előadásra készülve arra kért, fogalmazzam meg neki pár mondatban, nekem mit jelent az ultrafutás. Erre jutottam:
 
 
 
 
 
Mi az ultrafutás?
 
 
 
A kérdés nem könnyű (hiszen nyilván nem az a meghatározás az izgalmas, miszerint a 42,2 km-nél hosszabb futásokat értjük alatta), és talán minden futónak mást és mást jelent, ezért csak egyéni válasz adható rá. Íme az enyém (kicsit körülményes, de talán kerek lesz):
 
 
A maratoni távig bezárólag az edzéseket, versenyeket a futók általában fizikai felkészültségük segítségével teljesítik. Előfordulhatnak persze kisebb-nagyobb holtpontok a rövidebb távokon is, de azért jellemzően a fizikai erőnlét, a (viszonylag) gyors tempó és az egymás ellen való küzdelem dominálja az "inframaraton" versenyeket.
 
 
Maratonon túl mindezek egyre kevésbé hangsúlyosak. Minél hosszabb a táv, annál valószínűbb, hogy a futó eléri a fáradtságnak, kimerültségnek egy olyan fokát (nevezzük ezt "ultraállapotnak"), ahol fizikai teljesítőképessége legelemibb korlátaiba ütközik, és ez az élmény ráadásul mentálisan is legyengítheti. Ki tudja, ki honnan meríti az erőt a padlóról felállni (nevezhetjük lelkierőnek, van aki úgy mondja, már csak a szíve viszi előre), mindenesetre az ultrafutó éppen arról ismerszik meg, hogy dacolva minden nehézséggel, legyőzi önmagát, túllép a saját fizikai és mentális korlátain, és feláll a padlóról! Ezt az (olykor eufórikus) élményt hívhatjuk mondjuk "ultraélménynek".
 
 
Az ultrafutás tehát az én eddigi szerény tapasztalataim alapján az ultraállapot, és az azon való felülkerekedés által az ultraélmény (ha úgy tetszik, a győzelem) megtapasztalásának hajszolása. Aki becsülettel megcsinálja, az igazi győztesként fejezi be a versenyt, még akkor is, ha adott esetben utolsóként halad át a célvonalon. A legnagyobb taps természetesen mindig az első helyezettnek jár, de az ultrafutók pontosan ismerik és megbecsülik az utolsó helyezett teljesítményének értékét is.
Lakatos Roland
 
futanet_1.JPG
 
Egy szellemes meghatározás szerint, háromféle győztes van:
1) Aki kihívja önmagát
2) Aki végigfutja a távot
3) Aki elsőként lépi át a célvonalat
Ha így nézzük, akkor egy ultrafutó már a rajthozállás pillanatában győztesnek tekinthető! :)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonfuto.blog.hu/api/trackback/id/tr364466097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2012.04.24. 20:34:31

Várhatóan sajnos meleg lesz (talán az első igazi idei meleg), de annak is megvan az előnye: akármit is futsz, bátran mondhatod, hogy ennél csak jobbat tudsz optimális körülmények között.

De a sok frissítő miatt azt is át lehet vészelni.