info4.JPGAz utolsó, vasárnapi napra már nem maradt más feladatom, mint lefutni a Füred és Siófok közti 52,2 km-es távot. Bár a második szakasz némileg hosszabb volt (52,9 km), de ezen a napon sokkal több emelkedő, és az időjárás előrejelzések szerint kemény szél várt ránk, továbbá arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindenkinek a lábában benne volt már 150 km. De egy ultrafutót ezek az akadályok nem ijeszthetnek meg! :) A napi szakaszt végül 4 óra 2 perc alatt sikerült teljesíteni, így összességében 15 óra 5 perces végeredménnyel zártam a Balaton Szupermaratont, a 163 egyéni induló közül a 7. helyen. Fordulatokban nem volt hiány az utolsó napon, érdemes végigolvasni a kalandokat.

Mentálisan és fizikálisan is viszonylag frissen, kipihenve vártam a reggel 8 órás rajtot Balatonfüreden, a Tagore-sétányon. Egyedül a combjaimon éreztem a fáradtságot, minden masszírozás, pihenés és egyéb "karbantartás" ellenére nehezek voltak, főleg guggoláskor éreztem, hogy az elmúlt 72 órában azért lefutottam mintegy 150 km-t. Olyan nagyon nem izgultam miatta, hiszen már a harmadik napnak is így vágtam neki, mégis jól ment a futás végig azon a szakaszon. Olyan taktikával készültem, hogy a táv első felében óvatosan futok, semmiképpen sem engedem a pulzust 145 fölé. Aztán a végén már úgyis úgy futok, ahogy bírok, ezt már nem lehet előre tervezni. Kicsit tartottam a végétől, hiszen a déli partra fordulva is még komoly emelkedők vártak ránk, illetve 20-25 km/h-s szelet jeleztek előre, éppen a legkellemetlenebb, délnyugati irányból.

A szelet már reggel is éreztük, de itt még segített bennünket, hiszen hátulról fújt. Ennek megfelelően egészen gyorsan, 4:30 körüli km-ekkel kezdtem, a pulzusom 140 és 145 között volt, a tervek szerint. A rajt után négy-ötszáz métert az élmezőnnyel haladtam, még Steib Petivel is váltottunk pár szót, egyedül Rudolf Tomi húzott el, ő igen sebesen kezdte az utolsó napot. Meg is fordult a fejemben, Csika nehogy elfussa magát, de ennél sokkal okosabb futónak ismertem meg, így bíztam benne, hogy tudja, mit csinál. Fél km után egy kicsit leszakadtam a többiektől, és teljesen egyedül maradtam. Nemsokára felzárkózott rám az egyik cseh fiú, aki az összetettben már tetemes hátránnyal van mögöttem. Kicsivel 4:30 alatti tempót diktált, mentem vele, nem akartam leszakadni. Egyelőre könnyedén esett, és amikor néha-néha rásandítottam az órámra, láttam, hogy a pulzusom miatt sem kell aggódnom.

10-12 km után az egyik frissítőnél lemaradt mögöttem, és mivel nem sokkal utána egy hosszabb emelkedő következett, ahol sokkal gyorsabb voltam, így végleg leszakadt, nem is láttam már egyáltalán. Innentől se előttem, se mögöttem nem volt senki, nagyon hosszan teljesen egyedül futottam, az útvonal miatt még a kísérőimmel is igen ritkán találkoztam. És sajnos 20 km körül egyre jobban bekötött a combom, egyre fájdalmasabb volt a mozgás. Azt vettem észre, hogy egyre lassulok, a pulzusom egyre esik (már 135-140 között mozgott), és kezdtem megijedni, hogy még 30 km hátravan (nem is akármilyen 30 km). Hát itt bizony komolyan megszólalt bennem a vészcsengő: "Houston, baj van!"

Lassan vánszorogtak csak a percek, 100 m-ekben számoltam a hátralévő távot, de egyre rosszabbul voltam (a tempóm 4:50 körülire lassult, de olykor már az 5 perchez közelített). Jókora holtpontba, gödörbe kerültem tehát, és nem is igazán bizakodtam, hogy ki tudok kecmeregni belőle. Aztán mégis!

33-34 km-nél történt, hogy egyszerre többen is utolértek. Először a váltócsapatok (őket egy fél órával később indították Füredről), az első kettő szélsebesen húzott el mellettem, aztán kettő másik váltó, ők már megfontoltabban mentek, de azért nálam gyorsabbak voltak. Majd megérkezett mögém egy egyéni trió: a FélBalatonon élen álló (amúgy egyik legjobb magyar maratonista) Földingné Nagy Judit, és a négy napos számban futó, az összetettben mögöttem álló Vakhal Norbi (alias Blindfish) és Belej Bálint. Nem volt már erőm, lassan elmentek mellettem, nem tudtam velük tartani a lépést. Ekkor kaptam anyuéktól a frissítést (sok hasznos holmival, főleg elektrolitokkal és ásványi sókkal), valamint a normál frissítőállomás is itt volt elhelyezve, pontosan 35 km-nél, ahol csak vizet ittam, és locsoltam magamra. Az állomáson a szpíker külön be is mondta a nevemet, azt, hogy a zalaegerszegi Aszfaltszaggatókat képviselem, és hogy "Roland nagyon elszánt arra, hogy körbefussa a Balatont, 195 km-t, és már csak 17 km választja el ettől".

Valahogy mindez mentálisan átlendített a holtponton, így elszántan vágtam neki a folytatásnak. A frissítő után néhány méterrel kezdődött a legnagyobb emelkedő, kb 800 m alatt kellett felfelé futnunk olyan 50-60 m-t. Az elején elvétettem az irányt, és csak valami autókat kikerülve tudtam visszakeveredni az útra, de nem vette el a kedvemet, jó tempóban haladtam felfelé. Szépen sorban visszaelőztem Juditot, Bálintot és Norbit, majd az emelkedő végéig a két lassabb váltót is utolértem (a két gyorsabb már rég eltűnt a szemem elől, ráadásul ők innentől friss emberrel folytatták). Végig jó tempóban értem fel a tetőre, ráadásul aránylag könnyedén is esett a mozgás. Ez olyan mentális lendületet adott, ami (reméltem) kitarhat egészen Siófokig.

38-39 km körül újból felért rám a trió, azonban itt még éreztem magamban egy kis erőt, így beálltam mögéjük, mentem velük, ezúttal nem szakadtam le. A 41-es km-nél volt az utolsó előtti frissítő, itt egy kicsit elhúztam tőlük. 42,2 km-nél regisztráltam a maratoni részidőmet: 3:18-at mutatott az órám, a már szokásosnak mondható 1:36-os félmaraton után ez az idő jelezte, hogy azért nem kis gödörben voltam a 20. km óta. De már kijöttem belőle és már csak 10 km volt hátra!

Itt történt egy vicces eset, amit szeretnék elmesélni. "Száguldottunk" lefelé a világosi magaspartról, amikor is egy idős bácsi az út széléről ámulva nézte a sok futót. Nem bírt a kíváncsiságával, így ahogy mellé értem, nekemszegezte a kérdést: "Mondja csak fiatalember, mióta futnak?". Mivel csak két másodpercem volt válaszolni, tömören kellett: "Négy napja!". A bácsinak úgy elkerekedtek a szemei, és úgy tátva maradt a szája, hogy talán még most is úgy van... :)

futanet.JPGNyomtam neki egyre jobban, innen már nem néztem se Istent, se embert, csak futottam, ahogy bírtam. A trió egyre jobban leszakadt, már alig láttam őket (a végére Judit és Norbi másfél, Bálint 4 percet kapott tőlem). Az utolsó 3 km-re ért az út közvetlenül a partra, és itt bizony megéreztük a viharos ellenszelet (addig a házak takarásában csak jóval enyhébb volt). Ez sem tudott már megállítani, egyre gyorsabban futottam. Közben még utolért egy gyors váltó. Olyan 800 m-el a cél előtt tűnt fel a célkapu, ez újabb erőt adott, és még egy lapáttal rátettem. Utol is értem az iménti váltót, de ahogy mellé értem, ő is gyorsított és ellépett tőlem 20-30 m-el. Az utolsó 200 m-en már szinte sprinteltem, így végül mégis megelőztem a váltót, amire a sporttársnak már nem volt válasza. Az utolsó egy km-t 4:10 alatt futottam le, óriási ellenszélben!

Egészen jól voltam a célban, hamar magamhoz tértem, megölelgettem Timit, megköszöntem a sok segítséget a szüleimnek, üdvözöltem a barátokat (Józsiék jöttek Kanizsáról a befutót meglesni), gratuláltam Csikának és közös fotókat is készítettünk. A mai időm 4:02 lett, így az összidő 15:05, sikerült megőrízni a hetedik pozíciót. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ennyi felkészült ultrafutó közül (felkészületlenül nyilván senki nem vág neki egy ilyen kalandnak) csak három magyar és három külföldi tudott megelőzni, a többieknél gyorsabbnak bizonyultam (a 163 induló közül végül 143-an értek szintidőn belül a célba)!

A napokban még jelentkezni fogok egy kissé higgadtabb, összefoglaló és értékelő (amolyan futó-szakmázó) írással, de az élményeket addig szerettem volna lejegyezni, amíg még frissek. Összességében elégedett vagyok, nemcsak sok hasznos tapasztalattal, de sok-sok élménnyel is gazdagodtam a négy nap során!



A bejegyzés trackback címe:

https://maratonfuto.blog.hu/api/trackback/id/tr774325957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csika_ 2012.03.19. 17:25:43

Gratulálok Roli! Nagyon szépen, kiegyensúlyozottan mentél mind a 4 napon. És ráadásul nagyon gyorsan is!

maratonfuto 2012.03.19. 17:46:59

@csika_: Csika, ha én gyors voltam, akkor Te milyen voltál??? Maradjunk abban, hogy gyors ultrafutó legények (és persze leányok is) teremnek itt Zalában! :-)