info0.JPG

Az igazi nagy célom az idei évre az októberben megrendezendő Bécs-Budapest szupermaratoni futóverseny, amelyen majd 320 km-t kell lefutni 5 nap alatt. Erre való felkészülésnek, ha úgy tetszik, "főpróbának" egy kiváló alkalom a márciusi balatoni verseny, ahol versenykörülmények között tudom majd tesztelni, hogyan megy az egyik napról a másikra való regeneráció, ami a hasonló jellegű többnapos versenyeknek a kulcskérdése. Siófoktól Siófokig a táv 195,4 km, ami (lévén eddig a sárvári 122,8 km volt a rekord 2010-ben, igaz, azt egyben futottam) az eddigi leghosszabb versenyem lesz. Persze csak akkor, ha sikerül majd körbeérnem a Balaton körül! :)

A versenynapok éppen a hosszú hétvégére, március 15-18-ra esnek. Csütörtökön Siófoktól Fonyódig, pénteken Szigligetig, szombaton Balatonfüredig, végül vasárnap vissza Siófokig futunk. A napi távok (egész km-re kerekítve) 47, 53, 44, 52 km lesznek. Timi menyasszonyom és a szüleim is kísérni fognak autóval, az első két nap után hazajövünk Egerszegre, a harmadik nap után viszont Füreden töltjük az éjszakát.

Hosszú felkészülésen vagyok túl, ami alapvetően jól sikerült, de egyáltalán nem volt zavartalan. Január végén történt, hogy futócipő cserére szántam el magam, mert az előzőnek (bár nagyon bevált) kitellett az ideje, 3300 km-t gyűjtöttem bele (a cipők becsapódást tompító zselérétege ennyi használat után elhasználódik, megkeményedik, és többé nem tudja ellátni védelmi funkcióját). Ragaszkodtam volna a bevált márkához, azonban Egerszegen éppen nem volt kapható, így egy másikat vettem, amivel korábbról jó tapasztalataim voltak. Sajnos egy picit nagynak bizonyult, vagy a formája volt más, mindenesetre másfél hét használat után nagyon megfájdult benne a bal lábam talpa. Először csak egy ponton, de aztán napról napra rosszabbodott, végül már az egész talpam körbe mindenhol fájt, minden lépés egy kínlódás volt. Ilyenkor nem lehet mit tenni, fájó szívvel, de teljes pihenőt kell elrendelni. Február közepén egy teljes hét pihenőt tartottam, egyetlen métert sem futottam. Amikor egy hét után újra elkezdtem az edzéseket, a talpam még mindig fájt, de aztán napról napra egy kicsit jobb lett, míg aztán teljesen elmúlt (remélem, már nem is lesz vele gondom). Közben beszereztem egy vadonatúj cipőt is a régi, jól bevált márkából, innentől már mindenáron ragaszkodni fogok hozzá, nincs szükségem többé hasonló mizériára.

A kihagyás nem jött jókor, hiszen éppen abban az időszakban lehetett volna még az utolsó, igazán kemény terhelést bevinni a szervezetemnek, viszont talán még éppen időben volt, hogy a versenyig utolérhessem magam, visszanyerhessem a pihenéstől némileg elvesztett formámat. Szükségem volt azonban még egy utolsó hosszú edzésre is, és ehhez kapóra jött a március 4-i Kávási Terepultra 55 km-es versenye. Némileg kockázatos volt, nehogy kiújuljon rajta a sérülés, de szerencsére nem volt semmi gond, a verseny nagyjából a várakozásaimnak megfelelően alakult, egy hosszú edzésnek tökéletesen megfelelt. Gyorsan sikerült kipihennem is az 55 km-t (ami nagyon biztató a Balaton tekintetében), így a verseny előtti utolsó teljes héten egyenletes, stabil formát mutattam az edzéseken. Most már nincs más dolgom, mint az utolsó napokban ezt a formát megőrízni, és megfelelően ráhangolódni a csütörtöki rajtra.

Néhány szót magáról a versenyről: az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a hangulatos viadal, futóként egy élmény ilyen szép környezetben (lényegében a Balatoni Kerékpárút vonalán), jó társaságban, profi szervezés mellett versenyezni. Az előzetes rajtlisták alapján csupán a legrangosabb számban, az egyéni mezőnyben közel 200 futó nevezett, és akkor még nem beszéltünk a betétszámok (váltók, kétnapos, egynapos számok) indulóiról. Az egyéni verseny nemzetközi mezőnyében szép számmal lesznek rutinos, nagy tudású futók, elég, ha Steib Péterre, Bogár Jánosra, Ossó Zoltánra utalok, hogy csak a magyar válogatottakat említsem.

Végül hadd ejtsek szót a saját várakozásaimról, hiszen több célom is van a négynapos versenyt illetően. Mindenekelőtt tapasztalatokat szeretnék gyűjteni az őszi Bécs-Budapestre, elsősorban a frissítéssel és a pihenéssel kapcsolatban. Szeretném, ha mindvégig stabilan, egyenletes sebességgel tudnék haladni, nagyobb holtpontok nélkül. Időeredményben várhatóan valahol 14 és 16 óra között lesz majd az összidőm, minimális cél a 16 óra, de a 15 órával lennék igazán elégedett (ez 13 km/h-nak, ha úgy tetszik 4:37-es átlagtempójú km-nek felel meg). Ezzel jó esélyem lenne az első tízbe kerülni. A helyezéssel ennél alaposabban most még nem érdemes foglalkozni, az első nap után nyilván sokkal pontosabban fel lehet majd mérni az erőviszonyokat, és esetleg konkrétabb célokat is meg lehet majd fogalmazni.

Akit érdekel majd a verseny alakulása, itt a blog-omon minden nap végén beszámolok az aznapi szakaszról, legkorábban tehát csütörtök este jelentkezek. Szurkoljatok! :o)

A bejegyzés trackback címe:

https://maratonfuto.blog.hu/api/trackback/id/tr514311407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2012.03.12. 14:32:16

Sok sikert, várom a napi beszámolókat. Ebből még bármi lehet, 4:37tel nagyon kinéz az első tíz.
Azért ahhoz képest, hogy max. 800-1000km-t javasolnak egy cipőbe beletenni, a 3300km, mégha az ajánlás elég óvatosnak is tűnik, nagyon sok.
süti beállítások módosítása