Deák 70 - csak azért is

Tavaly egyszer már nekifutottam nagy lendülettel, de csak félig sikerült a Deák túra leghosszabb, 70 km-es próbája. Nem sikerült ugyanis célba érni, sikerült viszont több ízben is alaposan eltévedni, utoljára annyira, amit már nem tudtam (inkább már nem akartam) korrigálni.

Idén egy kicsit alaposabban felkészültem térképekből, de tájékozódási képességeimet (na meg a térképek pontosságát) ismerve nem lehetett kizárni az "adventure faktort" most sem. A térképek mellé csomagoltam bőven ennivalót, így igencsak nehéz hátizsákkal vágtam neki a túrának fél hétkor, azzal a taktikával, hogy az emelkedőket sétálom, máshol viszont lassú kocogással haladok.

Nem is váratott magára sokat az első eltévedés: már a söjtöri hegyen (amit egyébként elég jól ismerek) sikerült elveszíteni a jelzéseket. Mentségemre csak annyi szolgál, hogy még szinte teljesen sötét volt. Tudtam viszont, hogy merrefelé kell menni, így végül megtaláltam az első állomást, a Deák-forrást.

Kivilágosodott, innen már jobban ment a tájékozódás, sokáig követtem is szépen a jeleket. Főleg miután Vasvölgynél utolértem egy szintén kocogó sporttársat. András Budapestről érkezett családostul, egy ideig együtt mentünk, ő egészen pontos gps jeleket követve haladt. Börzönce felé félúton viszont egyszercsak szólt, hogy pihenne egy kicsit, menjek csak nyugodtan. Innen egyedül mentem tovább Börzöncéig, és még utána is egy darabon, egészen egy kereszteződésig, ahol jobbra és balra is lehetett indulni, jelzést viszont egyik irányban sem láttam. Emlékeztem rá tavalyról, akkor is ugyanez volt, viszont itt kivételesen sikerült eltalálnom a helyes irányt. Csak éppen már arra nem emlékeztem, melyik volt az. Most már tudom, a bal oldali. Helyette most persze a jobb oldali utat választottam. Kb egy km-rel később már egészen biztos voltam benne, hogy rossz felé jöttem, de már nem akartam visszamenni, kerestem inkább egy bal oldali keresztutat. Találtam is, éppen a Kútfej-rétre vitt le, innen már tudtam az utat Oltárcig. A réten éppen András jött szembe, újra együtt haladtunk egy darabon, egészen Bocskáig. Itt újra elveszítettük a jelzést, de azért megtaláltuk az állomást.

Innen (kb. 30 km-nél) újra (és immáron végleg) egyedül folytattam az utam, először Zalaszentbalázsig (persze egy kis eltévedéssel), majd egy szép hegyi útvonalon a Hahót-Söjtör közötti földútig, amin aztán leértem a Mackó-forráshoz. Az italom már rég elfogyott, de az állomáson a fiúk szerencsére megkínáltak egy kis vízzel.

Nagyon szép erdei úton jutottam el a pusztaszentlászlói pincéig (immár 50 km), majd a tó mellett elhaladva Pusztaederics felé vettem az irányt. Innen egy teljesen elhagyatott erdei-hegyi úton tovább Rádiházáig, majd a szompácsi kápolnáig. Itt már kb 62 km-nél jártam, azaz már csak 8 km volt hátra.

A sípcsontom megfájdult egy kicsit, így innentől gyaloglásra váltottam egész a célig. Még egyszer utoljára sikerült teljesen elveszítenem a jelzést, viszont már nem volt hátra más állomás, csak a söjtöri cél, így egy általam ismert, hosszabb útvonalon fél ötkor (azaz 10 órával az indulás után) visszaértem, ezzel teljesítve a Deák 70-et.

Szép emlék marad a nap: csodálatos idő volt, az őszi erdő egyszerűen gyönyörű, sok kedves ismerőssel találkoztam útközben, és másnapra még a sípcsontom sem fájt többé. Ha időm engedi, ott leszek jövőre is!