Kirándulás a Schneeberg-re

2012.06.25. 15:31

Bár nem kifejezetten futással kapcsolatos, mégis örömmel osztom meg a blog-on a szombati kirándulásunk élményét, hiszen korábban többször edzettünk már a hegyi futóversenyekre ezen a helyszínen, másrészt azért túrázva sem elhanyagolható sportteljesítmény tengerszint fölött 1800 m-es magasságba felkapaszkodni!

Négyen vágtunk neki az útnak reggel 7 után: Timi menyasszonyom, Czernó Peti barátom és az ő ismerőse, Gábor voltak a társaim. Itthon már reggel is napsütéses idő, és 21 fok meleg volt, azonban Szombathely környékén egyszer csak beborult az ég, és elkezdett hűlni a hőmérséklet. Kőszegnél léptük át a határt, és nemsokára elkezdett gyengén szemerkélni az eső. Ahogy közeledtünk az úticélunkhoz, Puchberg-hez, az eső egyre erősödött, és odaérve már csak 13 fokot mutatott a hőmérő. Kicsit ránkijesztett az időjárás, mert az előrejelzések nem jósoltak esőt, és ha már a hegy lábánál ilyen hűvös van, az nem sok jót sejtet a hegy tetejére.

Mivel azonban a hegyre felnézve viszonylag tisztának tűnt az idő, gondoltunk egy nagyot, és a szemerkélő eső ellenére nekivágtunk a hegymászásnak, tengerszint felett 580 m-ről. Melegen voltunk öltözve és fél napi élelmet is cipeltünk magunkkal, így az emelkedőt elérve hamar melegünk lett. A lakott területet elhagyva gyönyörködhettünk a tiszta természetben, amikor egyszercsak, a város felől, hangos szirénajelet hallottunk. Ekkor már több km-es távolságban voltunk a városközponttól, mégis mintha 200 m-ről szólna, olyan hangereje volt. A világháborús filmekben hallani ilyen hangot, a bombatámadások előtt. Tanakodtunk, vajon egy közelgő viharra figyelmeztet-e, és ha igen, akkor visszaforduljunk-e. Végül tovább indultunk felfelé, és jól döntöttünk, mert nemsokára egy futó is elhagyott minket, szemlátomást nyugodtan futott felfelé. Hamarosan az eső is elállt.

Mintegy másfél óra után értük el az első állomást, a Hengsthütte-t, 1012 m magasságban. Mivel a legmagasabb magyar csúcs, a Kékes tető 1014 m-rel emelkedik a tenger fölé, ezért innentől már teljes egészében "Magyarország fölött" haladtunk tovább. A kilátás egyre szebb volt, ahogy néha ritkult a fenyőerdő, csodálatos panoráma tárult a szemünk elé. Az idő szerencsére mellénk pártolt: kellemes túrázóidő, kb. 15 fok volt, és eső után talán még frissebbnek tűnt az amúgy is kristálytiszta hegyi levegő. A túristaösvény, amin felfelé mentünk, különben a hegyi vasút mellett halad, időnként elhaladt mellettünk (lefelé vagy felfelé) az itteni vasút, a Salamander (a környék egyik szimbólumának számító állatról kapta a nevét, olyan színűre is van festve). Délután kettő körül értük el a következő, Baumgartner névre hallgató állomást, ami éppen 1400 m magasságban található. Itt úgy döntöttünk, hogy még felmegyünk az 1800 m-es magasságban található templomig, az Elisabethkirchen-ig. Légvonalban ez már csak kb. 2 km-t jelentett, azonban a 400 m-es szintkülönbség és a rossz minőségű, helyenként sziklás utak miatt bizony ez még egy komoly adag volt, és hát amúgy is kezdett fáradni mindenki egy kicsit. 1500 m környékén elmaradtak a fenyőfák, innentől törpefenyő bokrok között araszoltunk felfelé.

Negyed négykor értük el a fennsíkot, amelynek a szélén áll a templom. Itt már bokrok is alig vannak, csak fű és virágok, így semmi sem zavarta a gyönyörű kilátást a környékre. Érdekes volt megfigyelni, hogy nálunk alacsonyabban több felhő is úszik a levegőben, és egy részük éppen a hegy oldalában képződő párából születik. Egy nagyobb példány közel volt hozzánk, így Timivel nekivágtunk, hogy felfedezzük a felhő belsejét (addig a fiúk egy múzeumba mentek melegedni, merthogy itt a fennsíkon a nagy szél miatt nem volt éppen meleg).

Szerencsénk volt, egy vékony kis ösvény éppen a felhőbe vezetett. Hihetetlen élmény volt, a látótávolság lecsökkent olyan 20-30 m-re, a meleg pára miatt kellemes meleg volt a felhőben, ráadásul a hegy még a szél elől is takarta a helyet, így gyakorlatilag néma csönd honolt, mintha egy másik világba csöppentünk volna! Egy darabig élveztük az élményt, Timi lefotózta az alpesi virágokat, aztán indultunk tovább, hogy megkeressük a fiúkat. Nem találtuk őket, de mivel már négy óra volt, úgy döntöttünk, elindulunk lefelé. Azt hittük, már előttünk járnak, de nem sokkal később Timi szerint magyar hangfoszlányokat hozott felénk a szél hátulról. Megálltunk, és nemsokára fel is bukkant Peti és Gábor!

Innentől négyesben haladtunk tovább. A meredek lejtőn lefelé sem lehet sokkal könnyebben és gyorsabban haladni, de mivel délutánra szépen kitisztult az ég, élveztük a visszafelé utat is, nagyon szép felvételeket tudtunk készíteni. A Baumgartner állomás előtt volt még egy kis kalandunk, történt ugyanis, hogy az itt legelésző tehéncsorda elállta az utunkat. Az még nem is lett volna baj, de volt köztük egy bika is, aki Peti és Gábor szerint igencsak gyanakodva méregetett bennünket. Végül én és Gábor elsétáltunk mellettük, Timi és Peti viszont egy sziklára felmászva, kerülőúton oldotta meg a fokozódó konfliktushelyzetet! :)

Elmúlt már este hét, amikor leértünk a városba, és a Puchberg-i tavacska mellett csinálhattunk egy búcsúfotót. Jól elfáradtunk, büszke voltam Timire, hogy végigcsinált egy ekkora túrát (1220 m szintkülönbség felfelé és lefelé)!

További képek elérhetők a Facebook-on: Schneeberg-i kirándulás album

A bejegyzés trackback címe:

http://maratonfuto.blog.hu/api/trackback/id/tr694610246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.