Immár évek óta hagyomány, hogy a környéken a kávási Terepultra futam jelenti a tavaszi futóverseny szezon kezdetét, mégha elég speciális futóversenynek tekinthető is. 2009-ben második, 2010-ben első helyen sikerült célba érnem, tavaly azonban más elfoglaltságom miatt kihagytam a viadalt. Nagyon úgy nézett ki, hogy (futócipő mizéria miatt) idén is kimarad, de aztán (egy teljes hét pihenés után) a verseny napjára úgy-ahogy összeszedtem magam, így odaálltam a rajthoz azzal a céllal, hogy megpróbálok elmenni a mezőny elejével ameddig csak bírom. Tisztában voltam vele, ha az átlagpulzusom 150 fölött lesz, akkor nem fogom végig bírni.

 

A kevés csapadék miatt ideális, a korábbi éveknél jóval szárazabb pályára számítottunk, és nem is kellett csalódnunk. Igencsak népes létszám vágott neki 9 órakor a leghosszabb, 55 km-es távnak. Egyáltalán nem kezdtünk gyorsan, 10-12 futó is teljesen együtt kapaszkodott fel az első emelkedőkre, és még 5-6 km után is hatan voltunk elöl. Itt aztán egy-egy futó kicsit belehúzott, jó tempóval haladtunk az első frissítőig. Ahol az élen álló (amúgy sokszoros országos terepfutó bajnok) Hajduska Balázst másfelé irányították, mire szóltunk neki, már vagy 200 m-t futott feleslegesen. A frissítő amúgy szétszakította a társaságot, már csak négyen maradtunk, aztán a 15. km környékén már csak hárman: Balázs, Korpa és én. Az első és második frissítő között különben nagyon hangulatos erdei terepen futottunk végig, egy helyen egy kicsit az útvonalat is elvétettük, de szerencsére (köszönhetően a korábbi évek emlékeinek) hamar visszataláltunk. A második frissítő előtt nem sokkal egy sárosabb részen megcsúsztam, és csak azért nem vágódtam el egy hatalmasat, mert az utolsó pillanatban az egyik kezemmel ki tudtam támasztani. Így viszont a jobb kézfejem csuklóig csatak sár lett.
 
Haladtunk tovább hárman teljesen együtt, egy könnyen futható rész következett egészen a következő, kustánszegi frissítőig. Balázs nem állt meg a frissítőknél, Korpa is nagyon hamar végzett, én viszont itt nekiláttam lemosni a kezemet, mert már nagyon zavart. Mire végeztem, jó 200 m-re elhúztak a fiúk, és Balázs kemény tempót diktált. Parasza felé 4 perces tempóban nyomtam, és nem közeledtem hozzájuk semmit. Aztán mire nagy nehezen mégis felzárkóztam, egy emelkedős, majd dagonyás rész következett, szóval vagy 25-30 percet extra magas (160 fölötti) pulzussal kellett loholnom, ami már előrevetítette a későbbi sorsomat (a pulzusom, köszönhetően főleg az egy hetes kihagyásomnak, addig is 150 fölött volt, de ez a gyors szakasz végleg betette a kaput). A 30 és 35 km közötti részen teljesen elsavasodtam, még tartottam a lépést a fiúkkal, de már tudtam, hogy nem sokáig bírom. 
 
Becsvölgyén áthaladva egy kocsmából kiabáltak utánunk, hogy elfutottunk a frissítőállomás mellett. A fiúk nem is hallották meg, én meg elidőztem vagy két percet, amivel teljesen látótávolságon kívülre kerültem. Innentől már csak magamra figyelve, a saját tempómban közlekedtem tovább. Igyekeztem élvezni a szép tájat, ami nem volt könnyű, hiszen közben már minden egyes km-ért meg kellett küzdenem. Latolgattam, vajon mire jutnak egymással Korpa és Balázs. Annyira egyikük mozgása sem tűnt már túl lazának (amikor még láttam őket), a rutin és az ultramúlt mindenképpen Balázs mellett szólt, hiszen Korpának ez volt élete első ultraversenye (és még maratonon is csak 2-3 versenyen van túl).
 
A tájékozódás könnyű volt, mindenhol jól láthatóak voltak a jelek, így elég simán eljutottam előbb Kislengyelbe, aztán Kustánszegbe, onnan Németfaluba, aztán Bödébe, és végül vissza Kávásra. Az időm majdnem kereken 5 óra lett (5:00:40), átlagpulzusra 153 jött ki.
 
Keszei Bandiéktól tudtam meg a hírt, hogy Korpa 4:38-at futott, Balázs 4:53-kor ért be (azaz Becsvölgyétől durván egy percet kaptam km-ként).
 

Óriási fegyverténynek tartom Korpa eredményét, meggyőző különbséggel utasította maga mögé a teljes mezőnyt, beleértve a sokszoros magyar bajnok ultrafutót is. És szó sincs szerencséről vagy taktikáról, hiszen teljesen együtt haladtunk a táv kétharmadáig, egyszerűen ma ennyivel jobb volt nálunk. Minden bizonnyal szép sikerek várnak rá a jövőben, ha lesz még kedve ultrázni (naná, hogy lesz)!
 
Ami a magam teljesítményét illeti, nagyjából ez volt a realitás, elégedett voltam az időeredményemmel. Egy jó edzésnek szántam a közelgő Balaton kerülés előtt, aminek mindenképpen megfelelt. Maradt még 11 napom, úgy számolom, arra pont utolérem magam, nagyon várom már március 15-ét!

A bejegyzés trackback címe:

http://maratonfuto.blog.hu/api/trackback/id/tr594290776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.